2015. május 31., vasárnap

Második fejezet

Sziasztok, Drágák!
Nagy variálások után, de végre formát öltött a második fejezet.:) Végre megismerkedhetünk a másik férfi főszereplőnkkel. Nathan karakterén nagyon sokat gondolkoztam, hogy milyen színészt válasszak a szerepére. Annyi lehetőség megfordult a fejemben.. de végül Toby Regbo lett:) 
Kellemes olvasást! A véleményeiteket ne tartsátok magatokban!:)

2. fejezet
Emlékek

Napjaink, London

Daniel Haynes

Átéltem a történelmet.
Nem azért jártam be az iskolába, mert nem lett volna jobb dolgom vagy ki akartam volna próbálni, hogy vajon milyen lehet egy középiskola végzős diákjának lenni, hanem mert napra kész akartam lenni a változó világ ismereteiben. Igaz, hogy az a tudás, amit évtizedekkel, évszázadokkal korábban szereztem még mindig fontos, viszont a jelentősége egyre inkább kopik az idő megállíthatatlan múlásával. Nem gondoltam bele, hogy mit fogok csinálni érettségi után vagy, hogy mit kezdek majd az életemmel. Ezt elég nehéz lenne arra való tekintettel, hogy egy napot sem öregszem, tehát ha csak valami halálos kimenetelű baleset nem ér vagy az életemre nem törnek, akkor én addig élni fogok, még a Föld meg nem semmisül. Egy dologban azonban biztos voltam, hogyha egyszer meglesznek a záróvizsgáim, akkor nem fogom újra kezdeni az egészet. Természetesen nem maradhatok huzamosabb ideig egy városban. Az emberek nem hülyék. Szemet szúrna nekik az, hogy nem öregszem. Amit nem értenek, attól félnek. A félelmeik forrását pedig el akarják pusztítani. A régebbi korok egyikében valószínűleg megégettek volna boszorkányságért vagy, hogy az Ördög szolgálója vagyok, de napjainkban kísérleti patkányként élhetnék egészen addig, míg az egyik kísérletük rosszul nem sül el, s még meg nem sikerül ölniük. A történelem volt az egyetlen olyan tantárgy, aminek ismereteire egyáltalán nem szorultam. Igaz, én nem a tankönyvek anyagát ismertem, hanem a tényeket. Első kézből tudom, hogy mik történtek az emberek hosszú történelme során. Átéltem. Igaz a történelemkönyvekben sok minden máshogy szerepel, mint az valójában történt. Ennek egy nagy oka van: csak az marad fent az utókor számára, amit úgy ítélnek meg, hogy fent maradhat. Apám, VI. Sándor pápa számos olyan okiratokat égettetett el, amiket nem akart, hogy kiszivárogjanak, hogy fent maradjanak.
Még mások szorgosan jegyzeteltek én a füzetembe rajzolgattam. Nem céltalan mintákat, amiknek se fülük se farkuk. A vonalas lapon hamarosan egy arc kezdett kibontakozni. Még mindig teljesen tisztán emlékszem Bianca arcának minden egyes vonulatára, a szemei állására, az orra és ajkai formájára, a haja hosszúságára. Hogy is tudnám elfelejteni? Az első szerelmünket soha nem felejtjük el. Akármennyire is próbálkozunk, véglegesen nem tudjuk száműzni a fejünkből, maximum egy fiókba zárni, aminek a kulcsát eldobjuk, mintha nem is létezett volna.
A terem ajtaja megnyikordult, miközben valaki belépett rajta, ez nem volt szokatlan jelenség, ezért nem is tulajdonítottam neki figyelmet. A rajzomat tökéletesítettem, pontosabban a szája két oldalán lévő gödröcskéket alakítgattam, amik akkor jelentek meg, mikor a lány mosolygott. Mivel Rómában rengeteg művész vett körbe, ezért megtanultam szépen rajzolni. Nem voltam tehetséges benne, tehát az alkotásaim nem vetekedtek Da Vinciével. A sok gyakorlás azonban meghozta a gyümölcsét, így egy laikus számára a rajzaim „csodálatosnak” tűntek. A piszkozat csinosítgatásából, csak akkor néztem fel, mikor meghallottam egy túlságosan is ismerős hangot. Először nem hittem a fülemnek, nem lehet, hogy ez hang az övé legyen. Elkönyveltem volna annak, hogy csupán a képzeletem játszik velem, azonban a kíváncsiságom miatt muszáj volt legalább egy pillantást vetnem az új jövevényre. Mikor felnéztem és megismertem a tanári asztal mellett álló lányt, a meglepettségtől még a toll is kiesett a kezemből. Kétség sem fért hozzá, hogy az a nő, aki most az igéző barna szemeit az enyémekbe fúrja, Bianca reinkarnációja. Többször is végigmértem és minden részlet passzolt. A tekintete, ahogyan nézett, kísértetiesen hasonlított, ő is úgy pillantott rám, mintha a lelkem mélyére látna. A szemeiben meglepettség, talán felismerés csillant. Annyira belém feledkezett, hogy először meg sem hallotta a tanár által neki szegezett mondatot
- Foglaljon helyet Miranda mellett – ismételte meg Mr. Brooks most már erélyesebben az előbbi utasítását. A lány nem válaszolt, csupán bólintott és elfoglalta az említett helyet, ami történetesen pont az előttem lévő szék volt. A lány megjelenése hatására a közös emlékek vérszomjas fenevadakként tépték fel a már begyógyult sebeimet. Az első kép, ami az eszembe jutott az a megismerkedésünk pillanata volt.

1493, Róma

Én voltam a pápa
keze és akarata.
Én voltam a pápa keze és akarata.
Az már más dolog, hogy én egyáltalán nem vágytam a bíborosi köpenyre. Az, hogy megfosszam magam a világi élvezetektől olyan messze állt tőlem, mint tűztől a víz vagy a Mennytől a Pokol. Az én akaratom ebben a kérdésben egyáltalán nem számított, már a születésemkor eldöntötte apám, hogy az idősebbik fia bíborosi köpeny viselője lesz, míg a másik a pápai sereg vezetője. Számtalan alkalommal megkértem, hogy adja nekem a seregét, de a válasza mindig ugyanaz volt. „Az egyik fiunk keresztet visel, a másik pedig páncélt.” Többen gondolták úgy, hogy a pápai sereg jobb kezekben lenne az én irányításom alatt, de Juant bíborosnak megtenni lett volna a legostobább dolog, amit egy pápa elkövethet. Mivel nem volt más fiútestvérünk, aki elég érett lett volna erre a posztra, ezért csupán én maradtam.
A de Felici család kastélyának egyik folyosóján álltam. A nagyterembe vártam a bebocsátást. Előttem mások is kértek audienciát, ezért ki kellett várnom a soromat, még akkor is, ha a pápa nevében járok el. A padló fehér márványkövekkel volt kirakva, az oszlopok szintén. Amerre csak a szem ellátott mindenhol különféle díszek kaptak helyet. Rengeteg festmény, növény, szobor, perzsaszőnyeg. Az egész helyből csupán úgy áradt az előkelőség. A család vagyona nem volt meglepő, ugyanis hatalmas művelhető földterületeik voltak és a hatóságuk alá esett egy kénbánya is. A gabona és kén eladásából pedig akkora vagyonra tettek szert, ami túlszárnyalta a Vatikán kincstáráét is. Eddig csupán páran próbálták elfoglalni a de Felici család birtokait, viszont senki sem járt sikerrel. Nem csak a kegyetlen zsoldossereg az, ami elijeszti a támadni vágyókat, hanem már az is, hogy Franciaország támogatását is elvezheti a család, hiszen az új családfő, a kastély űrnőjének a férje, egy befolyásos francia nemes. Annyira elmerültem a hely tanulmányozásában, hogy észre sem vettem, hogy időközben társaságom akadt.
- Ön bizonyára Borgia bíboros. – A hang irányába fordultam. A világosbarna hajú nő éppen pukedlizett egyet. A bőre napbarnított árnyalatú volt, igéző zöld szemeinek nagyon nehezen lehetett csak ellenállni. Barackszínű ruhát viselt, aminek a mell részét fekete drágakövek díszítették. A lány fülbevalói illetve hajdísze szintén fekete színben pompázott.
- Hölgyem – Megfogtam a bal kezét és egy lány csókot hintettem a kézfejére. A bőre puha volt, egyáltalán nem olyan keze volt, mintha szolgáló lett volna, ezért arra következtettem, hogy ő a ház úrnője.
- Még mielőtt bebocsájtást nyerne a nagyterembe, adok egy tanácsot, amit tartson szem előtt. Az Urunk nem szereti, ha túlfűtött pillantásokkal illetik a feleségét. Ne bámulja sokáig, próbáljon meg közömbös maradni. Nathan de Rouvroy kevesebbért is ölt már.  – Minden egyes szavát komolyan mondta, nem volt árulkodó, elfojtott mosoly a szája szegletében. A figyelmeztetésére csak bólintottam.
- Akkor Ön nem a ház űrnője – vontam le a következtetést. - Nem úgy néz ki, mint egy szolgáló. Ahhoz túlságosan is finom a bőre és ápolt a külseje – Egyáltalán nem szégyelltem magam, amiért összetévesztettem a francia nemes feleségével, hiszen még sosem láttam az úrnőjüket. – Miből gondolja, hogy nem tudnék közömbös maradni, mikor megpillantom az űrnőjét? – Fordultam a jó pár centivel alacsonyabb nőhöz. A kérdésemet lógni hagyta a levegőben, egy mosoly jelent meg az arcán, miközben az egyik festményhez vezetett, ami egy sötétbarna hosszú hajú, fehér bőrű nőt ábrázolt. Nagy barna szemekkel és hosszú, dús pillákkal rendelkezett. Az arcán egy kedves mosoly pihent, vörös ajkai mellett a mosoly gödröcskéi látszottak. A vak is látná, hogy a képen lévő nő gyönyörű.
- Ahogy már mondtam; próbáljon közömbös maradni – hallottam a szolgálólány kedves hangját egyenesen mellőlem.
- Nem lesz könnyű, de megpróbálom – még mindig a festményben gyönyörködtem, igaz a mondanivalómat a mellettem álló lányhoz intéztem.
- Elmehetsz, Kathalina – hallottam meg egy újabb, határozott női hangot. Mikor a hang irányába fordultam az előbbi társaságom már el is tűnt, helyette a képen látható nővel kerültem szembe. A festő egyáltalán nem túlzott a szépségét illetően, sőt így élőben még gyönyörűbbnek láttam. Vörös csipkézett ruha volt rajta, amit arany fülbevalókkal egészített ki. Kétség sem fér hozzá, hogy nála szebb nőt még nem láttam.
Nála szebb nőt még nem láttam.
- Miután kibámészkodta magát a külsőmben, lenne szíves bemutatkozni? – A hangja nő létére tekintélyt parancsoló volt, mégis bujkált egy kis játékosság is a hangszínében.
- Biztos vagyok benne, hogy pontosan tudja, úrnőm, hogy ki vagyok és mi ügyben kerestem fel a férjét. – Valami frappáns válaszon törtem a fejem a kérdése első felére. – Visszatérve a bámészkodásra a szolgálólánya figyelmembe ajánlotta, hogy a Nathan de Rouvroy előtt ne legeltessem önön a szemeimet, ha ép bőrrel akarom elhagyni a birtokukat. Ezért most magamba szívom a szépséget, hátha ezután a nagyteremben nem fogom felfalni a szemeimmel. – A mondatom végére féloldalas mosoly jelent meg az arcomon, ahogyan Biancáén is. Az előttem lévő francia követ épp az imént hagyta el a nagytermet, ez pedig azt jelentette, hogy én következem. Meglepetésemre elindult előttem a nő, leintette a bejáratnál álló szolgát, akinek az volt a feladata, hogy bemutassa a soron következőt. A fogadóterem is éppolyan fényűző pompában tündökölt, mint a kastély eddig általam látott részei. A hatalmas ablakokat drága függönyök borították, a padlón szintén olyan drága szőnyegek hevertek, amik egy átlagos paraszt egész évi keresetébe kerülhettek. A berendezést egy szóval össze tudnám foglalni: hivalkodó.
- Ő itt Borgia bíboros – Bianca kecsesen ringó csípővel Nathanhoz sétált és egy csókot nyomott az ajkaira, majd helyet foglalt az ölében. – Minden bizonnyal azért érkezett, hogy felszólítson arra a pápa nevében, hogy menj Rómába, térdelj le előtte és fogadj hűséget. Vagy rosszul gondolnám, bíboros? – Felvonta az egyik barna szemöldökét, miközben rám pillantott.
- Uram, hölgyem – fejet hajtottam a trónhoz hasonlító vörös ülőpárnákkal kirakott és arannyal díszített fotelben ülő párnak. – A felesége tökéletesen összefoglalta, hogy miért kértem meghallgatást.  – Nem láttam értelmét ragozni tovább, ez az a helyzet, ahol semmi szükség mellébeszélésre. Nathan eddig nem szólalt meg, csupán átkarolta felesége derekát, a kezeit pedig a nő combjain nyugtatta.
És mi lesz ha nemet mondok?
- Azt megtudhatnám, hogy miért kér erre a pápa? – Lassan beszélt, a hangja mély volt. Igazi basszus.
- Csupán szeretné, ha minél több szövetségese lenne. Szeretne egy egységes Rómát kovácsolni. – A szalonképes szöveget mondtam, hiszen azzal nem állhattam elő, hogy azért kell fejet hajtania a pápának, mert az veszélyeztetve érzi magát a francia nagy hatalma miatt.
- Tehát a pápa feszélyezve érzi magát a nagy vagyonom és hatalmam miatt – Egy önelégült vigyor jelent meg a férfi arcán. – Teljesen megértem, a helyében én is a saját oldalamon akarnék tudni egy ilyen hatalmas embert, mint jómagam. – A jobb kezével végigsimított erős borostáján. Már előre sejtettem, hogy mit fog kérdezni. Nem olyan embernek tűnt, aki meghunyászkodna mások előtt. Ahhoz túlságosan is nagy az egója.
- És mit fog tenni az apja, ha erre a számomra nem túl kecsegtető ajánlatra nemet mondok? – Semmi tisztelet sem volt a hangjában. Már most láttam, hogy ez a francia addig fog a pápai udvarnak keresztbe tenni még a szíve vért pumpál az erein keresztül a testében.
- Akkor a pápa kénytelen lesz láncra verni, elvenni a birtokait, a címeit és berendezni egy szobát önnek az Angyalvárban, természetesen rangjának megfelelőt. Úgy járna el ön ellen, mint azt az árulóknál szokás. – közöltem vele. Sok befolyásos ember inkább fejet hajt, mint hogy elvegyék a birtokait vagy börtönbe csukják. Az Angyalvárnak eléggé rossz hírneve van, s még senki sem került ki onnan élve. Ezért tökéletes eszköz a megfélemlítésre.
- Rendeztess be Borgia úrnak egy szobát, Bianca. A napokban a vendégünk lesz. – Mikor felállt az öléből a nő, rácsapott annak fenekére, majd elkapta a csuklóját, visszahúzta magához és hosszan megcsókolta. Miután elszakadtak egymástól az ajkaik, Bianca elindult a terem kijárata felé.
- A legjobb szobát készíttetem el a bíboros úrnak, biztos vagyok benne, hogy élvezni fogja az itt töltött időt. – A tekintetét szinte az enyémbe fúrta, miközben elsétált mellettem, az arcán pedig egy sejtelmes mosoly tükröződött. A jelenlétével, a játékos mosollyal az arcán, a lélekbe látó nézésével és a szépségével szinte beragyogta a termet. Így mikor elhagyta azt, s bezárult mögötte az ajtó, vele együtt távozott a fény is.

Napjaink, London

Bernadea Ebba Chadda

Már fél órája vártam.
A történelem órán látott sötét hajú fiúval még jó párszor találkoztam a nap folyamán. Általában egy szőke, hosszú hajú lány társaságában. Nagyon úgy tűnt, hogy több van köztük, mint barátság és ez engem valamilyen különös oknál fogva elszomorított. Az intézmény előtti parkolóhoz sétáltam, amiben egy olyan autó sem parkolt, ami ne ért volna legalább egy kisebb vagyont. A Ferraritól a Porschén és a BMWén át a Bugattiig. Ez a dolog is csak abban a hitben erősít meg, hogy ezt az iskolát csupán azok engedhetik meg maguknak, akiknek jó pár nulla van a bankszámlájuk végén. Úgy beszéltük meg apával, hogy eljön értem tanítás után és együtt körbenézünk a városban. Az órámra pillantottam. Már húsz perce késett. Két véglet létezett nála; vagy óramű pontossággal érkezett vagy teljesen elfeledte az egészet. Nem szeretem zavarni munka közben, ezért csak akkor indítottam a hívást, mikor már fél órája ott álltam és vártam. A sokadik csörgésre vette fel, pont mielőtt letettem volna.
- Szia, drágám. Hallgatlak. – A légzése szabálytalan volt, csak úgy kapkodta a levegőt. Úgy beszélt mintha most futotta volna le a Maratont, vagy még mindig futná. Éppen válaszoltam volna, mikor egy fojtott női nyögés aztán pedig halk nevetés hallatszott a vonal túlsó végéből.
- Nem fogsz értem jönni, ugye? – Ismertem már annyira, hogyha egyszer belelendül a szexbe, akkor addig le nem képes állni, még ki nem fullad. Ezt még anya mesélte nekem. Sajnos túl sok hálószobatitkukat osztották meg velem egy-egy családi vacsora alkalmával.
- Elmegyek és indulok... – habozott egy kicsit – De te is hazajöhetnél. Biztosan szereztél már barátokat, akik elkísérnek. A címet pedig tudod. – Azzal bontotta a vonalat és minden bizonnyal folytatta azt a tevékenységet, amiben megszakítottam. Felsóhajtottam, s elindultam abba az irányba, amerről jöttünk. Általában már az első napon szerzek barátokat, most azonban nem így történt. Nem láttam egy szimpatikus arcot sem, akivel beszélgetésbe elegyedhettem volna. Mirandával próbálkoztam beszélgetést kezdeményezni, de ahányszor csak hozzászóltam az óra alatt, annyiszor pisszegett rám meg forgatta a szemeit. Nem, nem is forgatta. Akasztgatta. Elég érdekes mozdulatsor volt az egyszer már biztos. Nem siettem különösebben haza, ezért szép, komótos léptekkel haladtam. Véletlenül sem akartam rányitni apáékra. Jó pár száz méter megtétele után lelassított mellettem egy kocsi, aminek lehúzódott az anyós ülés melletti sötétített üvegű ablaka.
- A fuvarod felmondta a szolgálatot? – Pillantott rám a Maserati vezetője. A srác volt az történelem óráról. Benéztem a kocsiba, nem volt vele a szöszi.
- Nagyon úgy tűnik – A járdának szenteltem a figyelmemet, mintha az annyira göröngyös lenne, hogy a lábam elé kell figyelnem.
- Szállj be, elviszlek – áthajolt az anyós ülésen és kinyitotta nekem az ajtót.
- Apukám arra tanított, hogy ne szálljak be idegenek kocsijába. – Pillantottam rá. Akármennyire is próbáltam leplezni a mosolyomat, nem sikerült. A mondatom hallatán az ő arcán is megjelent egy féloldalas mosoly.
Nem harapok.
- Tudom, hogy a sötétített üvegű kocsi rossz ómen, de ne legyenek előítéleteid. Nem harapok – a mosolya átcsapott vigyorba. A tökéletes fehér fogsora Colgate reklámba illett volna.
- Minden potenciális sorozatgyilkos ezt mondaná – Vágtam vissza, de közben beültem az autóba. Valami megindokolhatatlan tény miatt bizalmat éreztem az irányában. Miután becsuktam a kocsi ajtaját, ő a gázra lépett maga után hagyva a gyök kettes eddigi tempóját. A verda könnyedén szelte a kilométereket. Nem is gurult, hanem szinte suhant az aszfalton.
- Hány gyilkosság után számít valaki sorozatgyilkosnak? – hol az utat figyelte, hol pedig engem nézett.
Elgondolkodtam a kérdésén.
- Akár már három gyilkosság után is. Ha mindegyiket rá tudja bizonyítani a rendőrség – adtam egy frappáns választ.
- Akkor veled még végzek és túl is lépem a bűvös számot – A hangja átment komolyba, mintha tényleg ez lenne a terve. Az alakítása annyira hitelesre sikerült, hogy pár pillanatra tényleg elhittem.
-  Együtt halunk meg, ha nem figyelsz az útra – finoman elfordítottam a fejét, hogy az utat figyelje. A bőre tapintása csupán tetézte a bennem zajló érzelmek viharát. Vonzódom hozzá. Alig töltöttem el vele egy kis időt a vonzalom máris vad lángokban él bennem.
- Szép halál lenne, mindig is ilyenről álmodtam – újra rám pillantott, mire én csak megforgattam a szemeimet.
Kiszálltam, mikor leparkolt a házunk elé. Onnan tudta a címemet, hogy útközben megmondtam neki.
- Köszönöm a fuvart – elmosolyodtam. – Légy jó – mondtam azzal hátat fordítottam neki és elindultam a házunk bejárata felé.
- Holnap itt leszek érted 8-ra – Még mielőtt lereagálhattam volna, gázt adott és elhajtott. Egy ideig csak álltam és néztem a Maserati távolodó lökhárítóját, majd fogtam magam és bementem a házba. Pont akkor léptem be, mikor apa éppen a felsőjét vette fel.
- Hogy telt az első nap? – kérdezte, közben pedig magához ölelt, s nyomott egy puszit a homlokomra.
- Azt leszámítva, hogy elfelejtettél értem jönni meg a közös programunkat? Csodásan – Ledobtam a táskámat a kanapéra. – Remélem az a nő már nincs itt, aki miatt elfeledkeztél a lányodról. Kétlem, hogy kedves hangszínt tudnék megütni vele – Nem lepleztem a hangomban lévő sértődöttséget. Sosem elleneztem a kalandjait, viszont az utáltam, ha miattuk mond le engem. Nem tartottam tisztességes dolognak.
- Bizonyára te vagy Bernadea – lépett elő a hátam mögül egy nő. Hosszú, majdnem fenékig érő barna haja volt, kreol bőre és szintén barna nagy szemei. – Apád nagyon sokat mesélt már rólad – Az előbbi mondatom ellenére a hangja kedves volt, s az arcán sem volt nyoma ellenszenvnek. – Rosemarie vagyok – mutatkozott be.
Nagyon úgy tűnt, hogy ő nem csupán egy újabb kaland apa számára. A tekintet, ahogyan ránézett. Anyát is mindig így bámulta. Ez a tekintet pedig nem volt viszonzatlan, Rose is ugyanazzal a szerelmes tekintettel nézett rá.
- Sajnálom, amit az előbb mondtam. – Szörnyen szégyelltem magam. Felkaptam a táskámat a kanapéról és elindultam az emeletre. Apa az utolsó pillanatban szólt utánam.
- Várj! Ez a csomag ma érkezett neked – Megfordultam és elvettem tőle a nagy kartondobozt.
- Köszönöm – Meglepett a csomag, hiszen nem rendeltem semmit. A szobámban letettem a francia ágyam lábához, majd bevágódtam a laptomom elé és elindítottam az egyik kedvenc sorozatomat.

Aaron Williams

A hálószobám ablakában álltam, a bordó falnak dőlve, s a szemközti ház előtti leparkoló matt fekete Maseratit figyeltem. Pontosabban az abból kiszálló barna hajú lányon akadt meg a tekintetem. Nem azért támasztottam a feketére festett fából készült ablakkeretet, mert nem lett volna jobb dolgom, hanem mert a saját szememmel akartam meggyőződni a kapott információ pontosságáról. Nem hittem el, még úgy sem, hogy a legbizalmasabb emberem közli velem a hírt. Bianca de Felici reinkarnációját üdvözölhetjük szeretett Londonunkban. A lány igaz nem tudja, de azóta a hálómban van, mióta leszállt az apjával arról a repülőről. Eszembe sem jutott kényszerrel magamhoz láncolni, nem akartam, hogy féljen tőlem, s csak azért maradjon mellettem, mert nem lát más lehetőséget. Az volt a célom, hogy elérjem, hogy belém szeressen, de ha önszántából nem választja a velem való életet, akkor nem rettenek vissza semmitől, hogy megváltoztassam a véleményét. Mikor kitűzök magam elé egy célt, olyankor mindent megteszek és mindenkin átgázolok, aki közém és a kitűzött cél közé áll. Ebben az esetben pedig a célom Bernadea Ebba Chadda volt. A 15. században elsősorban politikai okok miatt egyeztem bele a házasságba, amit a francia király és a lány apja rendeztek el. VIII. Károly szerezni akart egy kis befolyást Itália, főleg Róma életébe, ehhez pedig nincs is jobb módszer annál, ha a francia udvar egyik befolyásos nemese Itália szívében él. Nem vásárolhattam birtokokat látszólag minden ok nélkül, tehát a Biancával való házasságom pont kapóra jött, a hozománya csupán hab volt a tortán. Így a házasságra tudtam hivatkozni, ha bárki felelősségre vont volna a tartózkodásom miatt. Még a mai napig pontosan emlékszem arra a napra, amikor először találkoztunk, a napra mikor a kettőnk története elkezdődött
.
1492, Róma külbirtokai

A Biancával való házasságom pont kapóra jött.
A de Felici család kastélyának fogadótermében terpeszkedtem egy finom párnákkal bélelt vörös kanapén, amit arany veretek díszítettek. Az esküvő részleteit jöttem megbeszélni a lány apjával, és ha már itt vagyok akkor találkoznék is a jövendőbeli feleségemmel. Giovanni de Felici egy alacsony, s elég széles ember volt, akin erősen meglátszott, hogy mennyire szereti a gyomrát, ezért sűrűn is kedveskedik neki különböző falatokkal. Vállig érő őszbe hajló barna haja gondosan a fülei mögé volt fésülve. Olyan embernek tűnt, aki ad a külsejére. Ezt alátámasztotta az öltözködése is. Drága ruhái fekete-arany összeállításban szerepeltek nagy felületű testén. A helyiség ízlésesen volt berendezve. Tele volt különféle művészek festményeivel és szobraival. Úgy tűnt a család hű támogatója a művészeteknek.
- Szeretem a feleségemet, de képtelen fiút szülni nekem. – Látszott a férfin, hogy tényleg nagy szívfájdalma ez a dolog. Nem csodálom, hiszen fiú örökös nélkül nem sokra megy a földjeivel és birtokaival, hiszen azok így a megállapodás szerint rám szállnak. – Remélem Ön szerencsésebb lesz a lányommal – Őszinte mosoly jelent meg az arcán. Azt még a rövid beszélgetésünk során is le tudtam szűrni, hogy Giovanni de Felici jó ember, aki jót akar a családjának.
- Biztos vagyok benne, hogy a lánya rengeteg gyönyörű fiúval fog megajándékozni – feleltem egy mosollyal a szám sarkában. Bianca de Felicit mindenképpen el kell vennem, még akkor is, ha semmi vonzót sem találok benne, még akkor is, ha nem értjük meg egymást. Az egyetlen dolog, amim van jelen pillanatban az a remény, hogy legalább egy kis mértékben szemre való lesz.
- Még egy kérdésem lenne – Az esküvőnek már minden egyes részletét ismertem, ahogyan a hozományt is. Azt is tudtam, hogy a lánya fiatalabb nálam, viszont azt még szerettem volna tudni, hogy mekkora az a korkülönbség. – Hány éves a lánya? – Akármilyen számot mondhat az nem fog változtatni semmin, éppen megosztotta volna velem ezt a számomra fontos információt, mikor a bálterem sötétbarna kétszárnyú ajtaja hirtelen kicsapódott. Egy barna hajú, hamvas, fiatal lány jelent meg a nyomában egy szolgával, aki az ura elnézését kérte, amiért Bianca minden bejelentés nélkül benyitott.
15 éves vagyok.
- Egyszer már megígérted nekem, hogy nem fogsz kémeket küldeni utánam. Mégis akármerre megyek árnyékok követnek, akik minden bizonnyal a te parancsodat teljesítik – a lány arca kipirult a haragtól és dühtől.
- Bianca, drágám. – A lány apja nem akart előttem veszekedésbe bonyolódni a lányával, azért próbálta rám terelni a lánya figyelmét, ami működött is. – Ő itt Nathan de Rouvroy a… – A  bemutatásommal szerette volna folytatni a beszélgetést, viszont a lány az apja szavaiba vágott mielőtt az befejezhette volna mondandóját.
- A jövendőbeli férjem, tudom. Már számtalan alkalommal elmondtad – Pillantott édesapjára, közben pedig odanyújtotta nekem a jobb kezét. Felálltam az ülőalkalmatosságról és kezet csókoltam neki.
- Enyém a megtiszteltetés, hölgyem – a szemeibe néztem. A tekintetében játékos fény csillant. Sötétbarna hosszú hajába átlátszó drágakövekből készített hajdíszt tűzött. Az ajkai teltek, a szempillái dúsak és hosszúak voltak. Tört fehér ruhát viselt, aminek az ujjai vállig értek és kagylóformájúak voltak. - Bizonyára érdekli a korom. 15 éves vagyok – Egyáltalán nem tűnt olyannak, aki zavarban van, sőt tökéletesen szórakozott. Bevallom nem számítottam rá, hogy ennyire fiatal. Természetesen benne volt a pakliban. Tett még egy lépést hozzám, s felnézett rám. A bal kezével megfogta az ingemet és lejjebb húzott magához, közben pedig ő pipiskedett, hogy kompenzálja a magasság különbséget.
- Ne aggódjon… – A fülemhez hajolt – a nászéjszakán semmi olyat sem fogok tenni Önnel, amit ne élvezne – Az ajkai beszéd közben az bőrömhöz értek. Miután közölte velem a mondandóját elengedte a ruhámat és hátrált pár lépést. – További szép napot, uraim – nem foglalkozott az apja rosszalló pillantásaival. A könnyed, kecses lépéseivel olyan hirtelen elhagyta a termet, mint ahogyan érkezett.

Az emlékeimből lépések zaja, majd egy női hang rángatott ki.
- Minden a terv szerint halad – Anélkül is tudtam, hogy ki az, hogy hátra fordultam volna.
- Helyes. Elnyerted a bizalmát? – A nő feladata fontos volt a tervem kivitelezésében, viszont kulcsfontosságú szerepe nem volt, ezért ha elérkezik az idő, mikor el kell varrnom a szálakat, akkor vele fogom kezdeni.
-  Igen, az apja teljes mértékben megbízik bennem. Bernadea már nem annyira osztja az apja szimpátiáját. – A kreol bőrű nő hangja komolyan csengett. Azt az egy tulajdonságát nagyra értékeltem, hogy kellő komolysággal végezte a rábízott feladatokat. Emellett nagyon vonzó is volt. Smaragd zöld szemei és sötétpiros ajkai szemrevaló kontrasztot alkottak. Telt mellekkel, vékony derékkal, széles csípővel, hosszú  lábakkal és formás fenékkel rendelkezett. Ha a szívem nem lenne 500 év óta egy fiatal lány markaiban, akkor nem fecsérelném az időt, mielőbb megszerezném magamnak.
- Nem baj, te foglalkozz az apjával, bízd rám a lányt. – A szemközti ház utca felé nyíló ablakaiban egy női alak jelent meg. Bernadea volt az, ahogyan elhúzta a függönyöket és kipillantott az utcára. Ő nem vett észre engem, én azonban végig gyönyörködhettem benne egészen addig, míg el nem lépett az ablakától.
- Mit teszünk ezután? – A mögöttem álló nőre pillantottam. Eszem ágában sem volt megosztani vele az egész tervemet. Csupán azokat a részleteket kötöttem az orrára, amik létfontosságúak voltak a feladata elvégzése érdekében.
- Várunk. – Még nem jött el a megfelelő alkalom. Egy elhamarkodott húzással könnyedén megnehezíthetem az életemet, ezért inkább kivárom a tökéletes pillanatot arra, hogy felfedjem magam.

6 megjegyzés:

  1. Drága Egyetlen Cukorborsóm! ♥ (Oszd be egy életre a becézgetést :D)

    Ismét egy eszméletlen fejezetet sikerült írnod, pislogás nélkül olvastam a soraid! Imádom, ahogy a régi időkbe repítesz vissza minket, ahogy leírod a helyszíneket, teljesen oda tudom képzelni magam a palotákba, ha arról van szó szívesebben olvasnám a te írásod, mint a történelem könyveket és írnék ebből esszéket! Minden fejezettel egyre közelebb érzem magamhoz a két főszereplőnket és egyre jobban kedvelem Berni édesapját, főleg ezzel a húzásával lopta be magát a szívembe! :D Az újonnan felbukkant szereplő pedig azt hiszem az egyik kedvencemmé fogja kinőni magát, hiszen jól tudod, hogy gyengéim a rosszfiúk! Az árulás résszel pedig eléggé megleptél, de nagyon tetszik ez a fordulat, alig várom, hogy többet megtudjak Nathan és a nő kettőséről, sőt a férfi találkozását a lánnyal!

    Nagyon remélem, hogy hamarosan olvashatom a következő fordulatos és bámulatos részt Tőled, hiszen minden rész, amit a te írásodból olvasok egy ajándék, ami feldobja a napomat! Még szerencse, hogy ilyen gyorsan írsz és nem az utolsó pillanatokban rinyálsz, hogy nem leszel kész időben. Nem is tudom kinél örök probléma ez.. :D

    Ölellek, csókollak: ♥♥

    Skyler

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Életke!❤

      Köszönöm szépen, hogy minden fejezetemhez rendületlenül írod a kedves kommentjeidet! (Mernél nem így tenni:D❤)
      A kedves apuka nekem is nagy szerelmem, főleg hogy Luke Evansről mintáztam, aki pedig még nagyobb kedvencem. Ezt pedig te is nagyon jól tudod:D Örülök, hogy a leírásokból átjön a környezet, sajnos ez a rész nagy gyengém. A nő egyenlőre csupán légy a falon, később azonban elkövet egy hibát, amiért komoly árat kell fizetnie..na de elég a spoilerekből:)

      Majd péntek körül átküldöm a harmadik fejezetet, hogy legyen időt átolvasni!:D

      Puszillak ❤

      Törlés
  2. Drága Zoé!

    Ahogy említettem, megérkeztem, hogy elolvassam a friss fejezetet és leírjam a véleményemet.
    Egyszerűen tökéletes volt ez a fejezet. Mostani álláspontom szerint ez a kedvencem, főleg, mert sok új, létfontosságú szereplőt ismerhettünk meg.
    Egyébként nagyon érdekel, hogy milyen képességük hatására maradhatnak a 15. századi szereplők életben. Ez már a történet elején felpiszkálta a fantáziámat :)
    Érdekes, ahogy a történet szálai összefolynak, és nekem is nagy kedvencem, ahogy visszarepítesz minket a középkori Itália fényűző kastélyaiba.

    Már számolom a napokat, hogy újra olvashassak egy hasonlóan fenomenális részt! :)

    Csókollak,
    Adriana

    VálaszTörlés
  3. Drága Adriana!❤

    Neked is megszeretném köszönni a kitartásodat, amivel hétről-hétre olvasod a fejezeteimet és a kedves soraidat, amik bearanyozzák a napomat!
    Az a képesség egyenlőre engem is érdekelne, mert még őszintén szólva fogalmam sincs, hogy hogyan fogom megoldani:D
    Próbálom a legjobbat kihozni a leírásokból, amik amúgy hatalmas gyengéim.
    Olvastam az interjúdat és nagyon jól esett, hogy megemlítetted a blogomat!:) Nagyon kedves dolog volt!:)

    Puszillak,
    Zoé

    VálaszTörlés
  4. Drága Zoé!

    Egyetlen pillanatig sem bántam meg, hogy elkezdtem olvasni a blogodat. Komolyan. A szereplőid érdekesnek, rétegeltnek ígérkeznek, kíváncsian várom, hogyan bontogatod ki őket a továbbiakban, a lehető legtöbb oldalról szeretném megismerni őket. :) Furdalja az oldalamat ez a halhatatlanságosdi a reinkarnációval karöltve, remélem, hogy hamarosan ezekről is többet tudhatunk majd meg! Izgatottan várom a következő részt! :)

    Ölel,
    Lilia

    VálaszTörlés
  5. Drága Lilia!

    Bocsánat, hogy csak most válaszolok a hozzászólásodra, de eddig nem volt rá időm! Terveim szerint még sokat fog változni a személyiségük, viszont egyikőjük sem lesz valami hosszú életű, ezért jobb nem megkedvelni őket!
    A halhatatlanságosdi még nekem sem tiszta teljesen, de már kezd kialakulni egy kép a fejemben:D
    Köszönöm szépen, hogy rendszeresen olvasod a blogomat, a szavaid pedig nagyon jól esnek!:)

    VálaszTörlés